Információk
Információk
Információk
Esküvői fotózás

Az esküvő megörökítése rendkívül összetett feladat, „műfajfix”, mert felöleli a riportfotózást, portréfotózást, kreatív fotózást, tárgyfotózást. Így indult a fotós életem, hogy esküvőket kezdtem fotózni, anno még műtermi körülmények között, és még hosszú évek után sem tudom megunni, az esküvők hangulatát, forgatagát, azt az életérzést, ami pár óra alatt lezajlik az ifjú pár körül. Egyszerűen függő vagyok, esküvői „mámor” függő és nem tudok betelni azzal a szeretett és látvány „bummal”, amit úgy hívunk: ESKÜVŐ.

Fotóriporteri feladat az esküvőn azt, hogy mindenütt ott kell lenni és láthatatlannak maradni, hogy ne zavarjam meg a pillanatot, hogy az a Pár és a násznép zavartalanul élhessék át a nagy napot. A le fotózandó események a készülődéstől, a lánykikéréseken a szertartásokon át a buli megörökítéséig tart, általában 01:00-ig vagyok (vagyunk a kollégáimmal). Feladat, hogy a nap történéseit élet hűen dokumentáljam, és mind fizikálisan mind mentálisan maximumot kell nyújtanom egész nap.

Portréfotózás az esküvőkön azt jelenti, hogy előnyös felvételt kell készíteni az arcról, a vendégekről, elkapott pillanattal kell lenyomatott adni, milyen felhőtlen és vidám volt az esemény.

Kreatív fotózás, az esküvői képanyag leglátványosabb és az ifjú párt bemutató fotósorozat. Ha a pár rám bízza, akkor a következő kép zajlik a fotózás:

  1. esküvő napján csak egy rövid „kötelező” fotózás vár a párra, ennek a fotózásnak a feladata, hogy a nagy napon megmutatta milyenek voltak. Készül a párról portré, álló fotó külön és együtt, megörökítve a nap eleganciáját és apró részleteit, de ez egy viszonylag rövid fotózás kb. 30-40 perc.
  2. nem esküvő napján (esküvő előtte vagy én inkább utána szeretem)  köteletlen, laza fotózásra kerül sor, szorosan együttműködve a párral, hiszen előtte közösen megtervezzük, hogy milyen helyszínen fotózunk.

A fotózás során a komponálás érdekében instrukcióval látom el a pár, ami azt szolgálja, hogy a lehető legelőnyösebb formájukat mutassák a képen, és egyedi fotográfiát tudjak készíteni, de leginkább igyekszem a spontán és önfeledt pillanatok varázsát is megörökíteni.

Tárgyfotózás, egy esküvői képanyagban többször is előforduló fotózás, hiszen a gyűrűket, az éttermi dekorációkat, a tortát és egyéb ajándékokat kell megfotózni. Ma már az esküvőhöz szorosan hozzátartoznak az apró tárgyak, amivel a nagy napotok egyedibb és személyesebb varázst kap.

Jegyes fotózásról pár gondolat: Remek alkalom arra, hogy az esküvő előtt professzionális sorozat készüljöna párról.  A fotózás hasonló, mint a kreatív esküvői fotósorozat, csak civil ruhában van a pár és javasolni szoktam a hölgyeknek, hogy a próba haj és smink ilyenkor jól tesztelhető. Szeretem, amikor a Pár beenged a hétköznapjaiba, és olyan fotók születnek, ami tényleg az Ő közös hétköznapjaikat ábrázolják, például beülünk egy moziba vagy kávéházba ahol a pár is sokat megfordul stb…. A jegyes fotózást a pár az esküvői dekorációban is fel tudja használni, különböző kreatív módon, szívesen adok ötleteket, mutatok példákat rá a személyes találkozásnál. Ez a fotózás kb. 1 óra szokott lenni.

Esküvői fotográfiák átadásának módja:

Kreatív fotóalbuma személyes kedvencem, a fotográfiák klasszikus fotóalbumba való elhelyezését jelenti, de nem az ismert és hagyományos módon. A fotográfiákat manuális módon tovább díszítem, 2-3 D technikával, dombornyomással és egyéb kreatív megoldással teszem egyedivé, és reményeim szerint varázslatos hangulatúvá. Számomra az is rendkívül fontossággal bír, hogy kinek készítek ilyen egyedi esküvői kreatív fotóalbumot, hiszen az album díszítésének stílusa az esküvői párt kell, hogy tükrözze.

Professzionális fotókönyv, a mai kor remek eszköze, amelyben összefoglalható és szépen bemutatható a Nagy Nap eseménye. Több méretben létezik és rengeteg borító megoldással (fényképes, bőrborítással, szövet borítással) az adott Pár igénye szerint.

Szülőknek átadott fotográfiák, ha fotókönyvet rendeltetek rendkívül egyszerű, hiszen eggyel kisebb méretben reprodukálható a pár nagy esküvői fotókönyve. Abban az esetben, ha kreatív fotóalbumban adom át a pár képanyagát, akkor a szülőknek több album megoldás létezik, amit személyesen tudunk leegyeztetni.

Pendrivon történő képátadás, a teljes utómunkázott esküvői képanyag  usb kulcson kerül átadásra, ennek két csomagolási módja van. Elegáns díszdobozban vagy kreatív fotókeretben adom át a párnak a digitális képanyagot usb kulcson.

Felmerülő kérdések:

  1. Mennyi fotót készítek és adok át? Erre nem tudok pontos számot mondani, hogy egy adott eseményen mennyi fotózandó téma lesz. Vannak „kötelező” pillanatok, amiket meg kell örökíteni, és vannak váratlan pillanatok. Vegyünk egy példát, egy általános polgári szertartást kb. 20 db fotóban össze tudok foglalni, de igyekszem, megörökíti az egyéb történéseket is, mondjuk egy kislány csodás mosolyát, a násznépről részletképeket, a polgári esküvői helyszínről nagy totál fotókat stb.… alapvetően sokat fotózom a párok nagy örömére.
  2. Mikor lesznek kész a képek? A riport fotókat kb. 2-3 héttel az esküvő után igyekszem átadni a párnak, a teljes képanyagot (fotókönyv vagy kreatív fotóalbum)  kb 2 hónap.
  3. Hogyan lehet képet rendelni? Ha papírképet szeretnétek a digitálisan (usb kulcson) átadott képanyagról, azt bármelyik fotólaborban megtehetitek, mert teljes felbontású laborra előkészített fotográfiákat adok át. Szívesen segítek, hogy milyen szaklaborokban érdemes előhívatni fényképeket.
  4. Hogyan használhatom a nyilvános fórumokon a fotográfiákat? Természetesen az átadott képanyag a pár tulajdona, így csak megköszönöm, ha megjegyzitek, hogy a fotográfus: Deczki Mónika
  5. Mikor kell fizetni? Amikor a teljes képanyag átadásra kerül.

Kollégák, akiket ajánlok figyelmetekbe:

Videósok:

Kádár Dániel               telsz.: 06 20 366 33 99

Atomic Média Kft       telsz.: 06 30 481 05 75

Smink:                       

Dan Sára                     telsz.: 06 30 522 89 39

Józsáné Nórika            telsz.: 06 30 207 17 69

Juhász Enikő               telsz.: 06 30 232 15 98

 

Fodrász:                     

Kocsel Zsóka               telsz.: 06 30 903 55 99

Beke Ibolya                 telsz.: 06 20 573 71 54

 

 

 

 

 

Információk
Weboldalunk sütiket használ a magasabb felhasználó élmény miatt..
Bezárom